Gina French, Andrew Crofts |
Ana |
2010.12.31. 16:45 |
Testemen keresztül
A Testemen keresztül, A kőház: Gina igaz története cím könyvben egy fiatal Fülöp-szigeteki lány különleges, igaz történetét olvashatjuk, aki huszonhét évesen férje meggyilkolása miatt bíróság elé került Angliában.
Pedig Gina már kisgyermekként is mindent megtett, hogy segítsen a családjának: először testvéreivel együtt a hegyen lévő családi földeken dolgozott, majd tizenegy évesen cselédnek állt, és már ekkor megfogadta, hogy szüleinek és családjának egy kőházat építtet, ami a Fülöp-szigeteken a gazdagság és a biztonság szimbóluma.
Ginát számtalan helyre elvetette sorsa: több sikertelen kapcsolat, betegség és trauma után végül egy manilai éjszakai bárból eljutott egy New York-i és brunei gazdagok világába, majd megismerkedett egy angol férfival, akivel összeházasodtak és született egy kisfiuk.
A házasságkötés után azonban férje durván bántalmazta a lányt, aki ennek ellenére hajlandó volt vele Angliába költözni, hogy megmentse kapcsolatukat. A rendszeres bántalmazástól félőrült Gina végül leszúrta a férjét, s ezután szembe kellett néznie azzal, hogy gyilkossággal vádolják egy idegen országban, ahol nem is érti világosan, mi történik vele.
Könyvében Gina egyedülálló hitelességgel beszél a szerelemről, a csalódásról, a túlélésről, a reményről, a bántalmazott nők kilátástalan helyzetéről, a lelki és fizikai bántalmazás módjairól, és a bevándorlók különleges izolált helyzetéről.
|
P. Tarator |
Ana |
2010.10.10. 09:16 |
Mamuttampon
Egy újságírót munkaadói elküldtek a benzinszagú és pálmaillatú Indiába. Azt kérték, hogy járjon utána egy kényes, ám igen érdekes esetnek, amiben a feszültség szó szerint kézzel fogható. Miután pedig a végére járt mind az esetnek, mind Indiának, rá akarták venni, hogy soha ne írja meg az ebből készült cikket. Sikerült is nekik.
Némi nyomásgyakorlás hatására a történet végül nem jelent meg újságban, viszont így, évekkel az események után talán könyvben már kiadható. P. Tarator első regénye valós alapokon nyugszik, ám története nem ér véget a könyv borítójánál. |
Nudzsúd Ali |
Ana |
2010.09.17. 18:16 |
Nudzsúd vagyok, 10 éves elvált asszony
Ez a könyv egy jemeni kislány igaz története, akiben volt annyi bátorság, hogy szembeszálljon hazája hagyományaival és ősi törvényeivel: azt követelte, hogy elválhasson a férjétől. Ez sikerült is neki, elsőként egy olyan országban, ahol a lányok több mint felét tizennyolc éves koruk előtt adják férjhez.
Nudzsúd története hatalmas visszhangot váltott ki a nemzetközi sajtóban, harca az egész világot megindította. Az áldozat szerepét a drámai hősnőére cserélve meséli el nekünk megrázó történetét, hogy véget vessen a kényszerű hallgatásnak, hogy bátorságot adjon a vele egykorú kislányoknak, és megmentse őket mindattól a szenvedéstől, amelyen ő keresztülment. |
Elizabeth Gilbert |
Ana |
2010.09.17. 18:13 |
Hűség
Eat, pray, love 2.
Elizabeth egy rossz házasságból menekülve nekivág a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata során eljut Itáliába és Indiába, dzsigolók és guruk közé, de a boldogságot végül Indonéziában találja meg, egy szintén hányatott sorsú férfi, Felipe oldalán.
Egy nap azonban Felipét bilincsbe verve kitoloncolják otthonából, és a hatóság választás elé állítja őket; vagy összeházasodnak, vagy a férfinak el kell hagynia az országot...
Elizabeth Gilbert őszinte, humoros és mély érzelmű könyve azoknak szól, akik nem hisznek a házasságban, mert társadalmi béklyónak, a szerelem intézményesítésének, egyszóval idejétmúltnak tartják. És persze azoknak is, akik mégis belevágnak, mert mint a könyvből kiderül, örök hűséget fogadni, és az ígéretet betartani embert próbáló feladat, de felemelő érzés. A Hűség az életre szóló kötődés könyve. |
Ayaan Hirsi Ali |
Ana |
2010.09.01. 14:36 |
A hitetlen
A hitetlen egy politikai szupersztár története, egyben egy nagyon is tipikus modern kori női sors. Hirsi Ali kislány korát szigorú muzulmán családban, zsarnokok uralta országokban töltötte. Húszas évei elején megszökött az erőszakkal rá kényszerített házasság elől, és politikai menedékjogot kért Hollandiában, ahol parlamenti képviselő lett, és harcolt a muzulmán asszonyok jogaiért, ami miatt apja megtagadta, mi több, merényletek célpontja lett...
Hirsi Ali története arról szól, hogyan lett az engedelmes kislányból szókimondó, harcos, modern nő. Visszaemlékezései nem is lehetnének időszerűbbek, mint ma, amikor Kelet és Nyugat egyre távolabb sodródik egymástól. |
Waris Dirie |
Ana |
2010.09.01. 14:23 |
A sivatag lányai
Az egykori topmodell, Waris Dirie neve íróként is ismert Magyarországon. Nálunk megjelent harmadik, A sivatag lányai című könyvében a nők szexuális megcsonkítása ellen emel szót. Becslések szerint 500 ezerre tehető azoknak a nőknek a száma, akik vagy már átestek a durva műtéten, vagy annak veszélye fenyegeti őket.
Waris évek óta harcol a női körülmetélés afrikai tradíciója ellen, de sokáig abban a hiszemben élt, hogy az Angliában született leánygyermekeknek "távol nagymamájuktól" nem eshet bántódásuk. Ma már tisztában van vele, hogy Afrikán kívül, Európában is vannak nők, akik érintettek.
E könyvében lányok és asszonyok szólalnak meg, akiknek semmi szavuk sem lehet saját közösségükön belül. |
Elizabeth Gilbert |
Ana |
2010.08.24. 16:29 |
Eat, Pray, Love
Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket.
Elizabeth harmincas, sikeres nő - volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől.
Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak.
Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy "ettől a naptól kezdve változtatok az életemen".
Egy nő, aki nem akart többé megfelelni.
Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát.
Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk. |
Sara Harris, Barbara Mosallai Bell |
Ana |
2010.07.26. 20:42 |
Hercegasszony voltam Teheránban
A lány még alig nőtt ki a bakfiskorból, amikor rászakadt a szerencse. Megismerkedett egy Amerikában tanuló perzsa herceggel, aki nemcsak elképzelhetetlenül gazdag volt, hanem jóképű, kedves is, és főleg nagyon szerelmes belé. Hívó szavára elutazott vele Iránba, ám ott igen hamar fény derült rá, hogy a herceg ugyan változatlanul jóképű, de se nem kedves, se nem szerelmes, s ha mégis, a legkevésbé sem a naiv, ábrándos lelkű lánykába. Mindössze egy amerikai feleség kellett neki, hiszen a sah Iránjában ez oly sikkes volt az idő tájt. A lány gyorsan megértette, hogy hiába a fény, a pompa, a hetvenszobás kastély és a gyönyörű luxusautók, ha cserébe rendszeresen megalázzák, nem veszik emberszámba, sőt nem ritkán alaposan el is verik, hiszen ebben a kifacsarodott iszlám világban ő mindörökre csak az "amerikai szajha" marad. Némi vigasztalást a hasonló sorsú rokonlányok, asszonyok nyújtottak neki, meg a tanult, felvilágosult barátnők, akiknek a segítségével talpon tudott maradni, és a ravaszkodás, a félrevezetés perzsa tudományát is elsajátította. Üzleti alapon szült két lányt a férjének, egy fiút egy másik férfinak, majd amikor már nagyon égett a lába alatt a talaj, és megjárta a börtönt is, sikerült kereket oldania az országból a lányaival együtt.
Ez utóbbiak azonban félig perzsák voltak: felcseperedve visszatértek Iránba, a fényes palotába; a nagyobbik ugyan gyorsan kiábrándulva hazajött, ám a másik szerelmes lett, belekeveredett a kibontakozó, véres iráni forradalom eseményeibe, kis híján otthagyta a fogát, hogy aztán a győzelem után elkövetkező szörnyűségek hatására ő is hazameneküljön.
A könyv, bár sokhelyütt fejbe kólintóan fájdalmas és felkavaró, egyben optimista is: Ez az idegen világ a borzalmaival együtt is izgalmas és felemelő élményeket tartogat azok számára, akik képesek nyitott szemmel járni, és ebben az idegen világban is élnek olyan csodálatos emberek, akikre az egykori iráni hercegné máig hálatelt szívvel emlékezik.
|
Javier Moro |
Ana |
2010.07.26. 20:41 |
Indiai szenvedély
Javier Moro igaz történet alapján íródott könyve a regény, a történeti elemzés és az útirajz sajátos egyvelege. A szerző elsősorban eleven portrét rajzol két nagyszerű személyiségről, egy férfiról és egy nőről, mesebeli találkozásukról és drámai elválásukról. Anita Delgado egy lecsúszott málagai hidalgó lánya volt, és 16 évesen egy madridi zenés kávéházban táncolt a nővérével együtt. A divatos kávéház vendégei közt foglalt helyet egy 34 éves indiai maharadzsa, aki első pillantásra belebolondult a csinos, madonnaarcú, természetes humorú táncosnőbe. Anita szülei eleinte keményen ellenálltak a „szerecsen király” ostromának, s féltve őrizték leányuk tisztességét, amikor azonban a maharadzsa felajánlotta, hogy egy éven át franciára, angolra, teniszezni, lovagolni és társasági szokásokra taníttatja Anitát Párizsban, majd a francia fővárosban feleségül veszi a lányt, mielőtt Indiába költöztetné, beadták a derekukat. Jagatjit Singh nem titkolta, hogy Anita az ötödik felesége, a többi asszony azonban külön élt a háremben, a maharadzsa pedig fényűző palotát építtetett, ahol európai módon élt ifjú arájával. Ana már várandósan érkezett Indiába, és hamarosan kisfia született. Európai és indiai szokások keveredtek hétköznapjaiban; sokat utazott férjével, és a kor híres személyiségei és művészei közül jó néhányan részt vettek életükben (ráadásul Anita első udvarlójának, Anselmo Nieto spanyol festőművésznek jó barátja volt Picasso, s később (már Európában) Anita barátnője lett – többek közt – Josephine Baker). Javier Moro – a történeti hűségen felül – csodálatosan, a regény-műfaj elvárásaihoz is hűen eleveníti meg a királyi pár sorsát. Könyvébe zárta az Ezeregyéjszaka világát, az erotikus bacchanáliákat, a maharadzsák ékszerek iránti különös vonzalmát, a paloták pompáját, a Rolls-Royce-ok csillogását, a tigrisvadászatokat.
|
John Shors |
Ana |
2010.07.26. 20:40 |
Taj Mahal
A történet egy lélegzetelállítóan izgalmas időutazás a XVII. századi Hindusztán színpompás világába, ahol az uralkodó, a hatalmas császár, imádott felesége korai és tragikus halála miatt bánkódva elhatározza, hogy csodálatos mauzóleumot építtet örök szerelmük jeléül és bizonyítékául. Ez a létesítmény már az építkezés elején a Taj Mahal nevet kapja, és aztán szerte az egész világon ismertté válik, mert esztétikailag egyszerűen gyönyörű, és azt a legmélyebb emberi érzést szimbolizálja, melynek a neve SZERELEM.
|
|