A bátorság kulcsa |
Ana |
2012.08.20. 08:46 |
„Zoe már vacsorázott abban a magas mennyezetű ebédlőben, amelyben hangosan ropogott a tűz a kandallóban. Tudta, mennyire gyönyörű benne minden a csillárok fényében és a gyertyák lobogásában.
De akkor egészen biztosan tudta, hogyan fejeződik be az este. Nem szerencsejátékról és nem sorshúzásról lesz szó.
Malory és Dana már megtette a magáét. Zoe segített nekik. Tudta, hogy ötleteket, támogatást, vigaszt nyújtott a barátnőinek. Ám csak akkor tudta meg, mekkora teher nyomta mindkettőt, amikor rákerült a sor. Végül aztán Malory is Dana is egyre jobban megismerte önmagát, s közben a nagyon is kézzelfogható kulcsot megtalálták.
Most rajta van a teher, neki kell kockáztatni. Ez az ő esélye.”
Elég bátornak, ravasznak, erősnek kell lennie hozzá, különben minden semmivé lesz, amit addig megtettek.
|
A tudás kulcsa |
Ana |
2012.08.20. 08:45 |
Mindhárom lány félistennő, és valamilyen különleges adottsággal rendelkeznek. Az elsőé a művészet vagy a szépség, a másodiké a tudás vagy az igazság, a harmadiké pedig a bátorság vagy a vitézség adománya. Egy gonosz varázsló megátkozza a lányokat. Ellopja a lányok lelkét, és bezárja egy üvegdobozba, amit a Lelkek Ládikájának hívnak. Három kulcs van a ládához, amelyet csak emberi kéz nyithat ki. Amikor a keresés sikeresen befejeződik, kinyílik a Lelkek Ládikája, és az Üveglányok kiszabadulnak. Három kulcs. Három nő. Mindegyiknek 28 nap áll rendelkezésére, hogy végigvigyen egy veszélyes kutatást. Ha az egyikük elbukik, mind elvesztek. Ha mindegyikük kiállja a próbát, pénz, hatalom és boldogság vár rájuk. Többre van szükségük a puszta értelemnél és eltökéltségnél. Meg kell nyitniuk a szívüket és az elméjüket. És hinniük kell, hogy minden és bármi lehetséges. Dana számára mindig is a könyvek jelentették a legnagyobb élvezetet. Neki a tudás kulcsát kell megkeresnie.
|
A fény kulcsa |
Ana |
2012.08.20. 08:44 |
Mindhárom lány félistennő, és valamilyen különleges adottsággal rendelkezik. Az elsőé a művészet vagy a szépség, a másodiké a tudás vagy az igazság, a harmadiké pedig a bátorság vagy a vitézség adománya. Egy gonosz varázsló megátkozza a lányokat. Ellopja a lányok lelkét, és bezárja egy üvegdobozba, amit a Lelkek Ládikájának hívnak. Három kulcs van a ládához, amelyet csak emberi kéz nyithat ki. Amikor a keresés sikeresen befejeződik, kinyílik a Lelkek Ládikája, és az Üveglányok kiszabadulnak.
Három kulcs. Három nő. Mindegyiknek 28 nap áll rendelkezésére, hogy végigvigyen egy veszélyes kutatást. Ha az egyikük elbukik, mind elvesztek. Ha mindegyikük kiállja a próbát, pénz hatalom és boldogság vár rájuk. Többre van szükségük a puszta értelemnél és eltökéltségnél. Meg kell nyitniuk a szívüket és az elméjüket. És hinniük kell, hogy minden és bármi lehetséges.
Malory művészlélek, és van érzéke a szépség iránt. Neki kell megtalálnia a Fény kulcsát.
|
Szemben a tűzzel |
Ana |
2012.07.21. 23:08 |
A Három Nővér szigetének legendáját feldolgozó trilógia befejező részében Nora Roberts, a Times bestseller listájának éllovasa, mesterien kelti életre New England sajátos báját, beleszőve egy igaz szerelem – és igazi varázslat – lebilincselő történetébe... Mia Devlin tudja, mit jelent teljes szívünkkel szeretni – és azután utánanézni a távolodó kedvesnek. Évekkel ezelőtt kivételes kapcsolata volt Sam Logannel, amelyet a szenvedély, egy legenda és a végzet szőtt. De aztán egy szép napon Sam elmenekült a szigetről, magára hagyva Miát az együtt átélt varázslat emlékeivel – és azzal az elhatározással, hogy ezentúl szerelem nélkül fog élni... De Sam visszatér a Három Nővér szigetére, abban a reményben, hogy újból elnyeri Mia szerelmét. Mia nem hajlandó beismerni, hogy a szíve még ma is Samért dobog. De szüksége van a férfi segítségére – és hatalmára –, hogy szembenézhessen élete legnagyobb, legelrettentőbb kihívásával. És ahogy egyre közeledik a több évszázados átok megtörésének határideje, meg kell tenniük az első lépést a végzetük felé, hogy egyesülve szegüljenek a sötétség ellen...
|
Ég és föld |
Ana |
2012.07.21. 23:07 |
A New York Times bestseller írónője, Nora Roberts olvasók millióit kápráztatta el a barátságról, az elveszett szívekről, legendákról, szerelemről és vágyról szóló megható történeteivel. A három nővér szigetének legendáját feldolgozó trilógia második kötetében visszatér New England kísértő partjaihoz – és a három szenvedélyes és erős akaratú nő életének alakulásához…
Ripley Todd nem akar mást, csak nyugodt, békés életet. Ő a sziget seriffjének a helyettese, és munkája teljesen kitölti életét, és boldoggá teszi. Nem okoz gondot, az sem, ha férfira van szüksége, szerez magának egyet – igaz, az utóbbi időben ez nem túl gyakran történt meg. Tökéletesen elégedett az életével, egyetlen dolgot kivéve: különleges képességekkel rendelkezik, amely megijeszti, ugyanakkor meg is zavarja – és noha mindent megtesz, hogy elrejtse őket, mégsem képes uralni ezeket a képességeket…
Hamarosan zavaró tényező lép be életébe dr. MacAlister Booke személyében, aki azért jön, hogy utánajárjon a Három Nővér szigetéről és a rajta élő boszorkányokról szóló pletykáknak. A legelejétől tudja, hogy van valami különleges Ripley Toddban. Nem csak villogó zöld szemei és csábos mosolya. Van benne még valami. Valami, amit ugyan kideríthet, de a lány soha nem fogja beismerni. Lenyűgözve attól, ahogy a lány harcol saját képességeivel, elhatározza, hogy segít neki elfogadni a valót, és ráveszi arra, hogy megnyissa a szívét.
De mielőtt Ripley és Mac megálmodhatnák, milyen jövő vár rájuk, szembe kell nézniük a múlttal, mert a sziget évszázados titkot őriz – és a veszedelmes örökség.
|
Örvénylés |
Ana |
2012.07.21. 14:51 |
A New York Times bestsellerírónője, Nora Roberts olvasók millióit kápráztatta el a barátságról, az elveszett szívekről, legendákról, szerelemről és vágyról szóló megható történeteivel.
A Három Nővér szigetének legendáját feldolgozó trilógia első kötetében visszatér New England kísértő partjaihoz – és a három szenvedélyes és erős akaratú nő életének alakulásához…
Amikor Nell Channing megérkezik a bájos Három Nővér szigetére, úgy érzi, végre sikerült szadista férje látóköréből kiszakadnia, és hosszú hónapok után megnyugodhat egy kicsit. A sziget különös története 1692-ig nyúlik vissza, a három boszorkány titokzatos szerelméig, akiknek leszármazottjai még ma is ott élnek. Nellnek fel kell magában fedeznie és felszínre kell hoznia azt a mágikus erőt és képességet, amellyel megmentheti saját magát és szerelmét, Zach Todd seriffet. A harcban nincs egyedül – nővérei bubájos hatalmukkal és szeretetükkel védik őt.
|
Vörös liliom |
Ana |
2012.07.21. 14:50 |
Nora Roberts Kert trilógiájának harmadik kötetében a három nő megismeri végre történelmi múltú otthonuk bűnös titkát. A Harperek mindig is a Memphis közelében lévő évszázados öreg udvarházban éltek. A Harper-ház asszonyának szelleme pedig emberemlékezet óta ott sétált a falak között altatódalokat énekelve. Hayley Phillips abban a reményben jött Memphisbe, hogy új életet kezdhet még meg nem született gyermekével együtt. Nem alamizsnáért kopogtatott be távoli rokona, Roz ajtaján, csupán munkát kért a jól menő Harper-kertészetben. Ám sokkal többet kapott egy egyszerű állásnál – gyönyörű otthont és csodálatos barátokat, köztük Roz fiát, Harpert. Legnagyobb örömére, kislánya, Lily rajong a férfiért. Nem kis bosszúságot okoz azonban neki, hogy álmaiban egyre többször jelenik meg Harper – és nem csak barátként... Attól fél, ha megadja magát a vágynak, tönkreteszi kettejük barátságát. Különösen, miután gyanítani kezdi, hogy a benne munkáló érzések nem pusztán a sajátjai
|
Fekete rózsa |
Ana |
2012.07.21. 14:49 |
Három nő élete érkezik válaszút elé. Találkozásukkor mindegyikük új utat keres a továbblépéshez – és támaszra találnak egymásban, hogy éljenek a felkínált lehetőséggel és magukhoz ragadják a jövőt.
Roz önálló, független asszony, aki azt hiszi, számára már elmúlt a szerelem, de amikor mégis meglepik a gyengéd érzelmek és kap egy második esélyt, nem engedi, hogy bármi is útját állja boldogságának.
A Fekete rózsa a Kertészet trilógia második kötete. Három nő kutatja a múlt emlékeit, hogy felfedje a ház veszélyes titkát, melynek falait áthatja a történelem…
A Harperek mindig is a Memphis közelében lévő évszázados öreg udvarházban, a Harper-házban éltek. A Harper-ház asszonyának szelleme pedig emberemlékezet óta ott sétált a falak között altatódalokat énekelve…
Negyvenhét éves korára Rosalind Harpert eddigi tapasztalatai megedzették. Az erős akaratú asszony bármilyen vihart képes volt átvészelni, és meghajolni a sors szeszélyeinek anélkül, hogy megtört volna. Özvegyként, három felnőtt fiával túlélte katasztrofális második házasságát, és szinte a semmiből megteremtette saját vállalkozását, a Harper kertészetet. Az évek során a kertészet több lett, mint egyszerű virágzó üzlet – a remény és a függetlenség jelképévé vált Roz és két társa számára. Stella, aki újra férjhez ment, és Hayley a boldog kismama hárman együtt jelentik a kertészet jövőjét.
De ez a jövő veszélyben van, és Roz tudja, ezt a csatát nem vívhatja meg egyedül. Dr. Mitchell Carnegie-t bízza meg, hogy derítsen fényt egyik ősének kilétére. A férfi hamarosan azon kapja magát, hogy legalább annyira érdekli a csinos megbízó személye, mint maga a feladat. Ahogy lassan, egymás után helyére kerülnek a Harper-ház asszonya rejtvényének darabkái, Roz is rádöbben, hogy beleszeretett a vonzó családfakutatóba. És megkezdődik az elkeseredett hajsza, hogy kiderítsék az igazságot, mielőtt a kiszámíthatatlan kísértet lecsapna a nőre, aki segíthetne neki, hogy végre meglelje a nyugalmat…
|
Kék dália |
Ana |
2012.07.21. 14:48 |
A Kék dália a Kert trilógia első kötete. Három nő kutatja a múlt emlékeit, hogy felfedjen egy veszélyes titkot a házban, melynek falait áthatja a történelem. A fiatal özvegy, Stella új életet kezd szülőhelyén. Új otthont talál, és izgalmas, kihívásokkal teli állást szerez. Igazi barátokra lel, de a szerelemre is rátalál, amikor megismerkedik a nyers modorú, de jóképű kertépítő mérnökkel, Logan Kitridge-dzsel. De van, akinek nem tetszik a bimbózó románc..
|
Korallzátony |
Ana |
2012.07.21. 14:46 |
Valahol a Karib-tenger varázslatos világában, a korallzátonyok mesés, színpompás birodalmában nyugszik egy régen elfeledett vitorlás csodás kincseivel együtt. Csak néhány ember hisz létezésében, de ők megszállottan kutatnak utána, s leginkább a legendás amulett után, amelynek a roncsban kell rejtőznie. Kezdetben nem bízik a sikerben Tate Beaumont, a tehetséges fiatal tengeri régész sem, aki csak apja kedvéért enged a csábításnak, és társul a bosszantóan vonzó Matthew Lassiterrel, a hajóroncsokat felkutató kincsvadász család legifjabb tagjához. Kezdeti kétkedése ellenére végül meggyőzik őt a tények. Az Angelica átkának nevezett nyakék valóban létezett, rubintból és gyémántból kirakott medalionja egy régen élt, tragikus sorsú asszony fájdalmas lelkét őrzi. Valaha Angelicát boszorkányságért megégették, és ezért minden halandót megátkozott, aki csak hasznot akar húzni a férjétől ajándékba kapott ékszerből. Az elátkozott nyakékhez vér és könny tapadt, amíg nyoma nem veszett. Ám úgy tűnik, a korallvirágok közt sem nyugszik, hiszen miután megbolygatják sorsát, még most is szedi áldozatait, akik bármiféle kapcsolatba kerülnek vele. Valakinek azonban meg kell törnie az átkot, le kell győznie a kapzsi gonoszságot, hogy a holtak lelke békében nyugodjék, az élők pedig megleljék és valóra válthassák elveszített álmaikat.
|
|